Ez a kis lakás Budapesten, a Kopaszi-gát mellett épült társasházak egyikében található.
A lakás berendezése, az adottságait tekintve, hordozott magában kihívást. Az építtető elég szűkösre méretezte a hálószobákat, és az alaprajzi elrendezés sem volt a legoptimálisabb. Ennek ellenére a megrendelő igényeit sikerült maximálisan kielégíteni.
A tervezés során igyekeztem a lehető legjobban kiszanálni a szűkös helyeket.
A hálószobákban mindenképp francia ágyakat szerettek volna, így a főbb meghatározó bútordarabok ezek voltak. Szinte ezek köré készült a többi beépített elem is.
Igyekeztem oly módon megtervezni az enteriőrt, hogy az lehetőleg ne nyomja össze még jobban a tereket, viszont legyen elegendő tároló kapacitás is.
A konyhabútor, a padlóburkolat és belső ajtók már adottak voltak miden elhelyezésben és színvilágban. Így a színvilágot, az anyagokat ezekkel összhangban kellett kiválasztani.
A lehetőség azonban még így is megmaradt, hogy a tulajdonos a kiegészítőkkel alkalmanként fel tudja dobni a teret.
A végleges terveket követően, az anyagkiválasztást, az enteriőr kivitelezését és berendezését pedig Török Judit lakberendező társammal együtt vittük végig.
Judittal szeretek együtt dolgozni, mert nagyon hasonlóan gondolkodunk és a stílusokkal kapcsolatos ízlésünk is sokban megegyezik.